A hidegháború vége

Beküldte: Sánta Mihály

A hidegháború egy olyan politikai és katonai konfliktusokkal járó időszak volt 1941 és 1991 között, amikor kézzelfogható volt a nukleáris fenyegetés, sőt, a Harmadik Világháború kitörése. Ez alatt az időszak alatt indult fejlődésnek az űrkutatás. Fontos figyelembe venni azt, hogy a hidegháború a fejlődő országokban közel sem volt hideg, rengeteg fegyveres konfliktus történt. A hidegháború vége a Szovjetunió végével hozható kapcsolatba.

Ilyennek indult a Szovjetunió afganisztáni beavatkozása is, 1979-ben. Az ország belső harcait felhasználva a Szovjetunió egy szovjetbarát kormányt akart hatalomra állítani. Ez, amellett, hogy nem sikerült, kirobbantotta a Dzsihádot, ráadásul az arab országok ezután nemcsak a szovjetekre, hanem a Nyugatra is ellenségesen tekintettek. Másrészt megállt a két szuperhatalom (USA és Szovjetunió) közti politikai feszültség enyhülése. Újraindult a fegyverkezési verseny, az amerikaiak még az űrbe is rakétaelhárító rendszert akartak telepíteni. Ezt a Ronald Reagan által kezdeményezett projektet Csillagháborúnak szokták nevezni. A kubai rakétaválság után ez a hidegháború második legforróbb pontja. Ez odáig jutott, hogy a Szovjetunió, aki megpróbált lépést tartani a fegyverkezési versenyben, gazdaságilag kimerült, problémák akadtak az élelmiszerellátással, bevezették a jegyrendszert. Az ENSZ is támadta emiatt.

Az 1980-as években Mihail Gorbacsov jelentős reformokat hozott. Jó példa erre a külügyminiszter, Andrej Gromiko leváltása, akit a Nyugat csak „Nyet úrként” ismert. 1985-ben hozta meg az első nagyobb horderejű reformját, az alkohol-reformot. Az intézkedés több alkoholgyár bezárását eredményezte, tiltotta a munkahelyen való ivászatot. Az alkohol eladását korlátozta, az árát is növelte. Azonban az országos alkoholizmust nemigen sikerült visszaszorítani, csak az államkasszának származott ebből kára. Sokak szerint ez az „össznemzeti másnaposság” vezetett a Szovjetunió bukásához. 1988-ban a sajtó ellenőrzése jelentősen enyhült, és nagyobb szabadságot kapott a szólásszabadság. Szintén ebben az évben vonult ki a Szovjet hadsereg Afganisztánból. A reformok nem hozták meg a kívánt eredményt, több etnikai konfliktus történt, 1991-ben a Szovjetunió darabokra hullott.

Azonban nemcsak ez vezetett a hidegháború végéhez. Lengyelország, aki a szovjet érdekszférába tartozott, nem tartozott azok közé az országok közé, aki békésen tűri a sorsát.

A ’80-as évek egy meglehetősen nyugtalan évtizednek számított a lengyelek számára. Lech Walesa vezetésével megalakult a Szolidaritás. A Szolidaritás története egy hajógyárban indult, 1970-ben, ahol a munkások sztrájkoltak. A sztrájkot elfojtotta a hadsereg, 80 munkást öltek meg. Ez nem állította meg a Szolidaritást, országos sztrájkokat szerveztek, ami végül a lengyel szocialista hatalom bukásához vezetett, 1989-ben, amikor Közép-Kelet Európában több másik országban történt rendszerváltás.

Mivel járult hozzá hazánk a rendszerváltáshoz? Először is, 1956-ban kitört a forradalom. Bár leverték, komoly kárt okozott a totalitárius Szovjetunió presztízsének. Sajnos a Szuezi-válság elterelte a Nyugat figyelmét Magyarországról, igaz, előtte sem fordítottak sok figyelmet Magyarországra. 1989 nyarán komoly kérdést jelentett az osztrák határ megnyitása, és az NDK-s állampolgárok átengedése. Több tízezer ember várt a döntés meghozatalára. A kelet-német kormány a kitoloncolásukat követelte, de ekkor már nem voltak annyira bátrak, hogy az erőszakos megoldást javasolják. Végül Horn Gyula, és osztrák kollégája, Alois Mock, együtt vágták át a határon a drótakadályt, a televízió kamerái előtt. Az NDK lakossága megtudta, hogy „rés” nyílt a vasfüggönyön, ezért több ezer ember özönlött Magyarországra. Volt pár kísérlet a határsértők visszatartására, de a helyzet tarthatatlanná vált. Eleinte a nyugat-német nagykövetségen szállásolták el a menekülteket. Szeptember 11-én a magyar kormány lehetővé tette az NDK-s állampolgárok szabad távozását. Több mint ötvenezer ember lépte át a határt. A politikai-pszichológiai hatása ennek jelentős volt. Tömegtüntetések szerveződtek, és Csehszlovákián át megindultak az NDK-sok.

1989 novemberében Gorbacsov látogatást tett Kelet-Berlinben, és a viselkedésével egyértelművé tette a vezetésnek, hogy muszáj nyitniuk a Nyugat felé. Pár nappal később, november 9-én, élő adásban ismertették az ott hozott döntést. Ennek hatására a televízió előtt ülő kelet-német lakosok ezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé. Azonban a határőröket nem értesítették erről. Egyre nőtt a feszültség, a tömeg azt skandálta, hogy „Visszajövünk”. A nyomás odáig fokozódott, hogy a 23 órakor a Bornholmer strassei átkelőnél megszüntették az útlevelek ellenőrzését.

Pár nap elteltével mindkét oldalról érkeztek emberek, akik vésőkkel, csákánnyal és puszta kézzel bontani kezdték a falat.

Habár a hidegháború a Szovjetunió összeomlásával lezárult, egészen napjainkig ható következményeket hordozott magával. Ahogy Ukrajna, a balti államok és a többi, Oroszországtól ma már független ország elkezdett kiválni a Szovjetunióból, 1994-ben Csecsenföld is függetlenedni akart Oroszországtól. Ez nem zajlott le zökkenősmentesen, két háborút is eredményezett. Az első háború során Csecsenföld gyakorlatilag függetlenné vált, az orosz ellenőrzés a második csecsen háború után állt vissza. Az észak-kaukázusi térség azonban mind a mai napig háborús övezet, főként iszlámvallású, szeparatista harcosok és orosz erők összecsapásainak a színhelye.

Manapság egyesek manapság ismét kitört a hidegháború, ami az ukrán kormány megdöntésével, majd a Kelet-ukrajnai konfliktussal folytatódott. Ez azonban, hogy így van-e, mivel napjainkban is zajlik, csak évek távlatából dönthető el.