LIBERALIZMUS
A liberalizmus szót magyarul általában szabadelvűségnek fordítják. A kifejezést a napóleoni háborúk alatt Spanyolországban kezdték használni, a „szabadság híve” értelemben.
Az eszme a felvilágosodásban gyökerezik, ugyanis ekkor jelentették ki, hogy az embernek vannak elévülhetetlen jogai. A liberalizmus a polgári szabadságjogokat alapvető értéknek tartja. A gazdaságban is érvényesíteni kívánja ezeket, ezért támogatja a piaci versenyt. A legkedvezőbb államformának a konszenzuson, közmegegyezésen alapuló képviseleti demokráciát tartja. Célul tűzi ki a jogállamiság megteremtését, úgy véli azonban, elegendő, ha a hatalmat az állam az alkotmányos keretek között gyakorolja, nem szükséges, hogy a szerepe túlzottan megnőjön, s így beleszóljon a lakosok életébe vagy a gazdaság működésébe. A liberalizmus bízik az értelemben, az emberek bölcs belátásában, jellemző rá a tolerancia, mások viselkedésének az elfogadása. A szabadság határait a legtágabb értelemben úgy határozza meg, hogy minden szabad, ami másnak nem árt. Az eszme a káosz kialakulásának, az állami hatalom felbomlásának a veszélyét rejti magában.
A XIX. század második felére Európa legnagyobb részén a forradalmi hullámnak köszönhetően megtörtént a polgári átalakulás, a szabadságjogok kiterjesztése, így a liberalizmus képviselői megvalósították elsődleges célkitűzésüket. Ugyanakkor a létrejövő polgári államokban a központi hatalom szerepe igen megnőtt, új, szociális jellegű feladataik miatt. A szociális háló kiterjesztésének, az állami gondoskodásnak a pozitívumát azonban a liberálisok sem tagadhatták. Ennek fényében új célt fogalmaztak meg: olyan jóléti állam létrehozását, ahol a szabadságjogokat minél inkább tiszteletben tartják.
- Társadalmi bázis: nagypolgárság, kereskedők
- Képviselői: John Stuart Mill,
- A. de Tocqueville
NACIONALIZMUS
A kifejezés a náció, nemzet szóból ered.
A nacionalizmus a nemzeti öntudaton, összetartozáson alapszik. Összekötő kapocsnak nem a közös uralkodót, hanem az azonos nemzethez való tartozást tekinti. Ápolja a nemzeti jellegzetességek hordozóit: az anyanyelvet, a nemzeti kultúrát, irodalmat, történelmet, zenét, igyekszik megőrizni a tradíciókat, néphagyományokat. Az összetartozás kifejezésére gyakran szimbólumokat használ. (zászló, címer, kokárda…) Legfőbb veszélye abban rejlik, hogy a más nemzethez tartozókat hajlamos ellenségnek tekinteni.
A nacionalizmus eszméje a XIX. század folyamán meghódította egész Európát, és összekapcsolódott a nemzeti függetlenség kivívásának, nemzetállamok létrehozásának a gondolatával. A nagy francia forradalom során teljesedett ki elsőként. Az 1820-30-as években a nacionalizmus hatására forradalmak robbantak ki Spanyolországban (1820), Portugáliában (1821), Olaszországban (1820-21: az ún. „carbonari” felkelés, ami onnan kapta a nevét, hogy a politikusok szénégetőknek öltöztek), Görögországban (1821-29: a „filhellén” szövetségnek köszönhetően a görögök kivívták függetlenségüket a Török Birodalommal szemben), Franciaországban (1830: az ún. „júliusi forradalom”), Belgiumban (1830: függetlenség kivívása a hollandokkal szemben) és Lengyelországban (1830-31: a lengyelek sikertelen küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy elszakadjanak Oroszországtól), majd 1848-ban a német fejedelemségekben, és a Habsburg Birodalomban is. A század végére az eszme elérte az Osztrák-Magyar Monarchia valamennyi népét, valamint a Balkán-félsziget lakóit.
Közben szélsőséges, hatalmi célokat alátámasztó változatai is megjelentek. Ilyennek tekinthető a sovinizmus, a pánszlávizmus, a pángermánizmus, az irredentizmus (minden olyan területet egyesíteni akar, ahol egy adott népnek (pl. olaszoknak, szerbeknek) élnek tagjai). Az angolok („a világ civilizátorai”) vagy a japánok is a nacionalizmusból, saját nemzetük kiválóságából, feljebbvalóságából vezették le gyarmatosításuk okait. A soknemzetiségű birodalmakban (Osztrák-Magyar Monarchia, Oroszország) a nacionalizmus terjedése feszültségeket szült, ugyanis a többségi nemzet nem engedett a kisebbségben lévők követeléseinek, elnyomta törekvéseiket.
KONZERVATIVIZMUS
A vallásellenesség, a hagyományos keretek fellazulása, a nagy francia forradalom során tapasztalt terror a társadalom bizonyos csoportjait a gyors változások elutasítására ösztönözte. Így született a konzervativizmus eszméje.
Az ideológia legfontosabb célkitűzései: a rend, rendezettség biztosítása és az értékek megőrzése. Úgy véli a rend a tekintély tiszteletéből ered, ezért világképe hierarchikus, megköveteli az engedelmet, a tiszteletet a feljebbvalóval szemben. A tradíciókra, a hagyományos értékrend megőrzésére támaszkodik, a vallás, a család biztosítja számára a folytonosságot és az összetartó erőt. Árnyoldala, hogy a társadalmi viszonyok konzerválására törekszik, gyakran túl merev, fél változtatni, továbbá, hogy csak a saját értékrendjében bízik, ezért nem elég toleráns, nem fogadja el az újat vagy az eltérőt.
A Szent Szövetség (1815) aláírói (I. Sándor orosz cár, III. Frigyes Vilmos porosz király, I. Ferenc osztrák császár)a konzervativizmusra, mint a régi feudális rendszer fenntartásának ideológiai alapjára tekintettek, így a század első felében kibontakozó forradalmakat gyakran közös erővel igyekeztek letörni. A XIX. század második felére a konzervativizmus megerősödött, alapelvein nem változtatott. Ugyanakkor új tartalommal, az állami szociálpolitika gondolatával telítődött, mellyel a társadalmi feszültségeket igyekezett tompítani.
Képviselői: Edmond Burke, Clemens Metternich
SZOCIALISTA IRÁNYZATOK
Ezeket a mozgalmakat az első ipari forradalom kedvezőtlen társadalmi hatásai hívták életre: a munkástömegek kiszolgáltatottsága, rossz életkörülményei, nyomorgása, létbizonytalansága.
Az utópikus szocialista irányzatok a jótékonykodáson túlmutató, hosszú távú, ám csupán elméleti megoldásokat ígértek. Közös jellemzőik, hogy szélesebb tömegek helyzetén akartak javítani, egy eljövendő boldog, igazságosságon alapuló társadalom nevében kívánták korlátozni a magántulajdont, a versenyt, a piacot, illetve növelni az állam szerepét. Az utópikus szocialista elméletek közé soroljuk például Fourier falanszterét vagy Saint-Simon, Cabet, Owen gondolatait.
A legnagyobb hatású szocialista irányzat az ún. tudományos szocializmus vagy történelmi materializmus volt. Kidolgozói Karl Marx (német zsidó értelmiségi családból származott; jogi, történelmi és filozófiai tanulmányokat folytatott) és Friedrich Engels (német származású textilgyáros, Párizsban ismerkedett meg Marxszal). 1848-ban Londonban adták ki a Kommunista kiáltvány című röpiratot. Ebben Marx a történelmet mint osztályharcok egymásutánját írja le, melynek mindenkori mozgatója a magántulajdon. A történelem kiindulópontjának az ősközösséget tekinti, amikor még nem létezett magántulajdon. A magántulajdon megjelenésével azonban a társadalom egymással szembenálló „osztályokra” bomlott. A küzdelem eredményeként egyre magasabb szintű társadalmak születnek. Marx szerint saját korában a vagyonos burzsoázia küzd a nincstelen proletariátussal. A munkásság felszabadításának eszköze a fegyveres proletárforradalom, mely proletárdiktatúrát hoz majd létre. Ez meg fogja szüntetni a magántulajdont, vagyis végső soron meg fog születni a kommunizmus. Ilyen eszményi körülmények, rendezett viszonyok között pedig nem lesz többé szükség az államra sem. Marx művének legfőbb hiányossága, hogy nem írta le, hogyan működhetne demokratikusan az általa elképzelt ideális társadalom.
Marx és Engels munkássága kezdetben visszhang nélkül maradt, a század utolsó harmadában azonban a munkáspártok, munkásszervezetek ideológiája döntően az ő gondolataikra épült. A XX. században ezek a pártok már képesek voltak hatalomra kerülni.
A század második felére Nyugat-Európában a szocialista és munkásmozgalmak helyzete, lehetőségei sokat javultak. Egyrészt hatalmas üzemek jöttek létre, ahol azonos problémákkal küszködő emberek dolgoztak, akik szakszervezetekbe, munkáspárt(ok)ba tömörültek. Másrészt a polgári szabadságjogokat valamennyi állampolgárra kiterjesztették, így nem gördült törvényes akadály szervezkedésük elé. Ugyanakkor a javuló életkörülmények, a szociális biztonság, az általános szavazati jog bevezetése a munkáspártok vezetőit arra sarkallta, hogy vegyék revízió alá a szocializmust. Eduard Bernstein a proletárdiktatúra helyett a demokratikus szocializmust, a társadalmi tulajdon helyett a vegyes tulajdont, az erőszakos forradalom helyett a békés átmenetet tartotta kívánatosnak. Lassalle a bérharcot értelmetlennek nyilvánította, ugyanis szerinte a társadalomban „vasbértörvények” uralkodnak: vagyis a munkások bére nem emelkedhet tartósan a létminimum fölé. A gyakorlatban leginkább Németországban bontakozott ki a revizionizmus Karl Kautsky centrista vezető irányítása alatt, bár itt a Karl Liebnecht és Rosa Luxemburg által irányított forradalmi marxista szárny is aktív maradt. (Az I. világháború végén majd megszervezik az ún. Spartacus-csoportot.)
A más-más országokban működő munkáspártok folyamatosan kapcsolatot tartottak egymással, a szoros együttműködés eredményeként létrejövő nemzetközi munkásszervezeteket Internacionálénak nevezzük. Az I. Internacionálé 1864-ben alakult, a II. Internacionálé 1889-ben Párizsban jött létre. Ennek 1904-es amszterdami kongresszusán a revizionisták és a radikális forradalmi marxisták között vita alakult ki. A két irányzat között elhelyezkedő csoportot centristáknak nevezték. Az internacionálé végül elítélte a revizionizmust. Távlati célként a hatalom megszerzését jelölte meg, míg pillanatnyi feladatának az általános szavazati jog valamint szociális vívmányok (pl. fizetett ünnepnapok, nyolcórás munkaidő) bevezetését tartotta.
A nyugati változásokkal szemben Oroszországban a cári uralom alatt továbbra is munkástömegek nyomorogtak. Érdekeiket az Oroszországi Szocialista Munkáspárt (OSZDMP) próbálta érvényesíteni. A párt 1903-04-es kongresszusán a jelentős, de valójában kisebbségben lévő forradalmi marxisták Lenin vezetetésével megszerezték a többséget (bolsevik = többség) a centristákkal szemben (mensevik = kisebbség).
ANARCHISTÁK
Az anarchisták a bajok legfőbb forrásának a szabadságjogokat korlátozó államot tartották. Szerintük a szabadságot csupán a kicsi, önmagukat irányító közösségek képesek biztosítani. Az anarchisták a szocialista mozgalmakkal együtt haladtak, de elítélték a proletárdiktatúrát, ezért az Internaciáléból kizárták őket. Az embereket megdöbbentette eszközük, a terrorizmus: robbantásokat, merényleteket hajtottak végre (pl. Erzsébet királynő ellen).
Az irányzat elsősorban Oroszországban, Franciaországban és Spanyolországban bontakozott ki. Legjelentősebb képviselői a korszakban Bakutyin és Propotkin voltak.
KERESZTÉNYSZOCIALIZMUS
A XIX. század során számos csapás érte a keresztény egyházat: az új tudományos eredmények kétségbe vonták a vallási tételek hitelességét; a városba költöző emberek már kevésbé kötődtek az egyházhoz; a kultúrharc során kiszorult az egyház az oktatásból és anyakönyvezésből; a baloldali eszmék többsége vallásellenességet hirdetett; a pápai állam területe 1870-ben jelentősen lecsökkent.
Az egyház sokáig, pl. IX. Pius pápasága alatt, merev elutasítással válaszolt a kedvezőtlen folyamatokra. XIII. Leó azonban a tudományos tételek összehangolását kezdeményezte az egyházi felfogással. Ezenkívül Rerum novarum kezdetű enciklikájában meghirdette a keresztényszocializmust, vagyis támogatásáról biztosította a munkások problémáival foglalkozó egyházi tevékenységet.
A keresztényszocializmus elsősorban Franciaországban és Ausztriában hódított tért, Karl Luegert például megválasztották Bécs polgármesterének.
NŐI EMANCIPÁCIÓS MOZGALMAK
Az ipari forradalmak társadalmi hatásai döntő változást idéztek elő a nők életében a XIX. században. A csökkenő gyermekhalandóság miatt elég volt kevesebb utódot a világra hozniuk, hogy ugyanannyi maradjon életben, így kevesebb időt fordítottak gyermeknevelésre, több szabadidejük maradt. Ugyanakkor a nők munkába állása a textilgyárakban vagy telefonkezelőként, gépírónőként, titkárnőként lazított a nemi szerepeket elválasztó hagyományos határokon. Az oktatás tömegessé vált, így a lányok is részesülhettek benne, bár egyetemeken általában továbbra sem képezhették magukat. A városi életforma magával hozta a tradíciók szerepének csökkenését, ennek hatására változott a patriarchális családszemlélet is.
A XIX. század végén Angliából indult a nők egyenjogúságáért folytatott harc, mely követelte a nők családon belüli alárendeltségének megszüntetését, illetve a nőkre is kiterjedő szavazati jogot. (Franciául szavazat = suffrage, innen kapta a mozgalom a szüfrazsett nevet.) Elsőként Új-Zélandon kaptak a nők a férfiakéval egyenlő választójogot 1893-ban. Európában igazi sikereket az I. világháború után értek el, mivel a háború alatt el kellett látniuk a frontokon küzdő férfiak feladatait is, társadalmi szerepük megnőtt, gyakran új helyzetbe kerültek a családon belül is. Jelentőségük növekedésének köszönhetően könnyebben juttatták érvényre követeléseiket a politikában is.
Legjelentősebb korai képviselőik Mrs. Pankhurst és lányai voltak. A legmegdöbbentőbb módon Emily Davison hívta fel a figyelmet politikai céljaikra: 1913-ban az epsoni derbin egy száguldó ló patái közé vetette magát.
A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN MEGJELENŐ, ÚJ IDEOLÓGIÁK
Ezek közös jellemzője, hogy nem fejtettek ki jelentős politikai hatást, viszont az emberek gondolkodásmódjára döntő befolyást gyakoroltak.
A XIX. század második felének gondolkodói úgy tartották, hogy a filozófia nem mondhat ellent a tudományos eredményeknek, ezért elvetették az ún. „filozófiai spekulációt”. Az emberek kérdéseire keresték a választ, nem tartották helyesnek az elfordulást az élettől, ezért igyekeztek közérthető nyelven fogalmazni.
DARWINIZMUS, SZOCIÁLDARWINIZMUS
Darwin öt éves világkörüli útját követően két fő művében: A fajok eredete és Az ember származása című könyvben fejtette ki nézeteit. Szerinte az élővilág folyamatosan fejlődik, evolúción megy keresztül. A természetes kiválasztódás miatt csak az erősebb maradhat fent, ezért az élet nem más, mint küzdelem a létért. Spencer úgy vélte, hogy a Darwin által megállapított természeti törvények érvényesek a társadalomra is. Ezen alapul a szociáldarwinizmus elmélete.
POZITIVIZMUS
Az irányzat névadója Auguste Comte, aki egyben a szociológia megteremtője is. A kifejezés a tényleges, állított szóból ered, de utalhat arra is, hogy képviselői bíztak abban, hogy a tudományos, technikai fejlődés majd jólétet biztosít és megoldja a társadalom problémáit.
A pozitivisták csupán a tények összegyűjtésére és leírására törekedtek, nem állítottak fel közöttük ok-okozati kapcsolatokat, mivel tagadták az objektív értékítélet létezését. Elvetették a filozófia klasszikus nagy kérdéseit is: a lét és a tudat értelmezését.
IRRACIONALIZMUS
Az irracionalizmus képviselőinek alapvető élménye, hogy a tudományos vívmányok, a gazdasági átalakulás, az urbanizáció következtében eltűntek a hagyományos értékek és közösségek, az egyént már ésszel felfoghatatlan, irracionális erők irányítják.
Schopenhauer filozófiája szerint a világot egy vak, irracionális, kielégíthetetlen akarat irányítja, így az emberélet lényege a szükség, a fájdalom és az unalom. Az ember vágyai csak szenvedést szülhetnek, ezért ki kell őket irtani. A végső megoldás az öngyilkosság, melynek teljes győzelmét meggátolják a nők, a faj fenntartói. Schopenhauer meghirdette a részvétetikát: úgy vélte az embertársainkkal szemben tanúsított egyedüli helyes magatartás a részvét.
NITZSCHE FILOZÓFIÁJA
Nitzsche úgy gondolta, hogy a régi világ értékei kiüresedtek, ezt fejezte ki híres megállapítása: „Isten meghalt”. Szerinte a világban tömegerkölcs, szolgaerkölcs uralkodik, amiből csupán a felsőbbrendű, új értékeket teremtő ember emelkedhet ki. Az „Übermensch” jellemzői a szellemi függetlenség, tisztaság, magas erkölcsi elvárások.
FREUD EREDMÉNYEI
Freud fejlesztette ki a pszichoanalízis módszerét. Az elemzés célja: a múltban történt, már csak a tudatalattiban jelen lévő konfliktusok (ezeket elsősorban a gyermekkorra és a szexualitásra vezette vissza,) feltárásának elősegítése, majd újraértelmezése, hogy a páciens végül képes legyen feldolgozni azokat.
Vélemény, hozzászólás?