1956. évi forradalom
Az 1956 október 23 – november 11-ig tartó eseményeket a Kádár-rendszer ellenforradalomnak minősítette, 1989. jan. 28-án a rendszerváltás kezdetén pedig egy bizottság (Pozsgay Imre) megállapítása szerint forradalom és szabadságharc volt ekkor. Az értékelés megváltozása jelzi, hogy a jelenlegi Magyarország történelmi előzményének, pozitív történelmi példájának tartja (1989. jún. l6-án volt a rendszerváltás előtti legnagyobb tömegmegmozdulásként Nagy Imre újratemetése; a körtársaságot okt. 23-án kiáltották ki.
Előzményei: a magyar belpolitika változásai a fordulat éve (1947-49) óta híven követték az orosz eseményeket. Így Sztálin 1953. márc. 5-én bekövetkező halála után nálunk is megszűnt a személyi kultusz. Vezetőjég Rákosi Mátyást miniszterelnöki hatalmának átadására szólították fel 1953 júniusában a moszkvai pártértekezleten. Csak az MDP főtitkári pozícióját tarthatta meg. Kijelölték az új miniszterelnököt is Nagy Imre személyében. Ez volt az ún. júniusi fordulat. A kormányprogram leállította az erőltetett iparosítást, lakásépítési programot hirdetett felemelték a béreket, javult az életszínvonal. Ki lehetett lépni a szövetkezetekből. A lakossági ellátás területén újra engedték a kisiparosok működését. Az enyhülés azonban 1954 végén megszűnt. Nagy Imrét mondatták, sőt a pártból is kizárták (a háttérben valószínűleg az állt, hogy tárgyalások kezdődtek az NSZK NATOtagságától, s 1955-ben fel is vették). E rövid idő. alatt azonban mind a pártban, mind a lakosság kórében népszerűvé vált, őt tartották az emberarcú szocializmus képviselőjének. Amnesztiával kiszabadított elvtársai (pl. Kádár János, Losonezy Géza) a párton belül támogatták: az ország vezetését egy keményvonalas kommunista csoport, a Gerő Ernő és Rákosi Mátyás fémjelezte csoport vette át. Az ő uralmuknak vetett véget 1956 elején Hruscsov SZKP XX. kongresszusán elmondott titkos beszéde. Ennek híre végül más csatornákon eljutott hozzánk is. Ebben a beszédében leleplezte Sztálint, elítélte a személyi kultuszt, beszélt a sztálinizmus áldozatairól. Később kibékült a jugoszláv pástvezetéssel is. Ezek a lépései felvetették Rákosi felelősségét, a Rajk-per (ő volt Tito láncos kutyája) koncepciós jellegét. Végül Rákosi júliusban lemondott és a SZU-ba távozott. Október 6-án lezajlott Rajk László újratemetése, nyilvánosan ünnepelték Nagy Imre születésnapját, felülkerekedtek a reformerők (az emberek nyíltan kritizálták a kormánypolitikát; az Írószövetségben és a Petőfi Körben rendszeres vitaestek voltak).
Hasonló események zajlottak Lengyelországban is. Ott azonban éráron a tömegbe tóvettek (Poznan). Ez indította meg a lengyel kommunista párt válságát. A párt úgy döntött, hogy főtitkárrá a Nagy Imréhez hasonló kommunista reformeré Gomulkát választják. Az oroszok katonai beavatkozással fenyegetőztek, ha megválasztják őt. A beavatkozás lehetősége 1956 okt. l6-21 között volt a legerősebb. Ekkor határozták el a magyar egyetemisták, hogy saját követeléseik megfogalmazása mellett szimpátiatűntetést szerveznek a lengyelek mellett. Ennek az időpontja volt okt. 23. (feltételezhetően azért ekkor, mert a Gerő vezette pártküldöttség e nap reggelén tért haza Jugoszláviából. Így a tűntetés váratlanul érte őket, de nem a hátuk mögött zajlott.)
A magyar események sorsát tekintve fontos előzmény még a szuezi válság is. 1953-ban Egyiptomban Gamal Nasszer ragadta magához a hatalmat, majd 1955-bee a bandungi konferencián a volt gyarmati világ mozgalmának egyik alapítója lett. 1956-ban bejelentette, hogy államosítja az angol tulajdonú Szuezi-csatornát. Mivel korábban a SZU segítségével építette fel az Asszuáni-gátat, a nyugatiak meggyőződésévé vált, hogy itt is a szocializmus fog győzni. A katonai fellépésre a mi forradalmunkkal egy időben került sor. Október 28-án a nagyhatalmak megállapodtak, hogy a lengyel és a magyar kérdés megoldása orosz, míg a szeszi kérdés megoldása angol-amerikai belügy. Vagyis mindenki a saját érdekszférájában fegyveresen leverheti a tiltakozót.
Az események
Október 23 – október 28. (első szakasz): megfogalmazzák a célokat, kialakul a reformer kommunisták és a tömeg közti együttműködés a forradalom országszerte elterjed.
A programot az “Ifjúság 16 pontja” címmel az egyetemisták készítették el 23-i tüntetésükre. Ez egyrészt a Varsói Szerződésből való kilépésünket, semlegességet, a SZU-val való egyenrangú kereskedelmi és külkapcsolatokat követelt. A belpolitikában béremelést, a normák realitásokhoz való igazításút, a személyi kultusz búnőseinek elitélését, többpártrendszert követelt. A nemzeti jelképekkel kapcsolatban a régi zászló és címer visszaállítása mellett nemzeti ünnepként március 15-ét akarták. Szorgalmazták a párttól független önkormányzati alapú ifjúsági szerveződést, a párt ilyen szellemű átalakítását, valamint az ezen az elven működő munkástanácsok felállítását. A program lett végül az a dokumentum, melynek mentén az eseményeket a reformkommunisták lezárni kívánták. A tüntetés e követelésekkel indult, de az utcán szabad értelmezéseket kapott (e pár nap alatt közel 100 párt alakult). E szakaszban az MDP-n belül vita zajlott az eseményekről; okt. 24-én Hegedűs András a SZU katonai beavatkozását kérte; Nagy Imre elutasította a részvételt, majd vállalta a miniszterelnökséget; csak 28-án ismerték el, hogy “nemzeti demokratikus forradalom” zajlik.
A 15 órakor induló tűntetés a Petőfi szobortól a Bem térne ment, majd a tömeg egy része a Városligetnél ledöntötte a rendszert szimbolizáló Sztálin-szobrot, másik része pedig a Rádióhoz vonult. Az itteniek felbőszülve az őket elitélő Gerő-beszédtől, elfoglalták a Rádiót. Másnap fegyveres gócok alakultak ki Budapesten (Corvin-kőz, Széna tér), belelőttek a tömegbe a Parlamentnél (okt. 25.). Megalakultak a munkástanácsok. 28-án Maléter Pál a Kilián-lakanya parancsnokaként megtagadta, hogy katonáit a polgári lakosok ellen bevesse, s sürgette a tömeggel való megegyezést (a párton belül Donáth Ferenc és Losonczy Géza akart először tárgyalni a felkelőkkel). Ebbe végül az orosz tanácsadók (Mikoján és Szuszlov) is beleegyeztek, visszavonták Budapest határaihoz az orosz katonákat, s Nagy Imrét kormányalakítással bízták meg.
Október 29. – november 3. (második szakasz): az eredmények periódusa. Megalakult a Nagy Imre vezette többpárti koalíciós kormány, elkészült a pártprogram, bejelentettek kilépésünket a Varsói Szerződésből, majd az ország semlegességét. Megkezdődtek a tárgyalások az orosz csapatok magyarországi kivonásáról. Okt. 31-én Király Béla vezetésével megalakult a Nemzetőrség. Nov. 1-én az MDP elvette az MSZMP nevet. A szuezi válsággal összefüggésben azonban már készült az orosz ellentámadás együttműködve a magyar kommunistákkal (Kádár János a Nagy Imre-kormány tagja a nov. l-én eltűnt a fővárosból, tárgyalásának eredményeként majd kormányt alakít és az oroszokkal együttműködve elfojtja az ellenforradalmat.
November 4. – november 11. (harmadik szakasz): az orosz katonai támadás megindulása. A tököli laktanyába tárgyalni menő Maléter Pált az oroszok elfogják Kádár János ismét bejelemi a párt újjáalakulását Magyar Szocialista Munkáspárt néven. Mint ennek titkára megalakítja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, amely a baráti SZU segítségével leveri az országban dúló ellenforradalmat. A katonai lépések novemberben befejeződtek; Kádár még kb. decemberig tárgyalni próbált a forradalom alatt kialakult munkástanácsokkal, az Írószövetséggel. Amikor tárgyalásai sikertelennek tűntek, mindegyiket megszűntette, s megkezdődött (dec. 4 – 6-tól) az 1961-ig tartó megtorlás (bőrtőn, kivégzés). A hivatalos értékelés szerint az ellenforradalmat a külföld aknamunkája és az elhibázott belpolitika együttesen okozta. A kádárizmus kompromisszumot ajánlott a magyar társadalomnak: politikai tabuk tiszteletben tartása mellett kiszámítható életszínvonal-növekedést kap. Tabutémák: 1956 ellenforradalom, nem beszélünk a megtorlásokról, eseményekről, nem kérdőjelezzük meg a szovjet katonai jelenlétet, a Varsói Szerződésbeli tagságunkat, az egypártrendszert (az ország vezető ereje az MSZMP). A fokozatos életszínvonalemelkedés révén Magyarország vált a szocialista tábor „legvidámabb barakkjává”. A viszonylagos jólétet emlegették fridzsider-kommunizmusként és gulyáskommunizmusként is. A kádárizmus jelszava 1960-tan született: „Aki nincs ellenűnk, velünk van”. A rendszer azonban lényegét tekintve politikailag az 1956 előtthöz való visszatérést jelentette. Az MDP helyett az ország vezető ereje az MSZMP; az ÁVH helyett az elnyomást a párthadseregként felállított Munkásőrség biztosította; a munkástanácsok helyett ismét állami érdekvédelem működött (SZOT); 1961-re az egész országban befejeződött a kollektivizálás.
Vélemény, hozzászólás?